Reggelente, amikor végig sétálunk a kertben, mindig eszünkbe jut, mennyire természetes is a körforgás és milyen furcsa, hogy ma már külön nevet kellett adnunk neki. A „körforgásos gazdaság” kifejezés az utóbbi években vált ismertté, de számunkra ez nem elmélet, hanem mindennapi gyakorlat. Itt, a kertben a természet diktálja a ritmust, mi pedig igyekszünk figyelni rá, és együtt lélegezni vele.

Hogyan néz ki ez a gyakorlatban? Ami az egyik ponton maradéknak tűnik, az egy másik ponton értékké válik. A konyháról kikerülő zöldségmaradék az állatok elé kerül; ami nekik már nem táplálék, az a komposztba vándorol. A komposzt idővel sötét, élettel teli földdé alakul, majd visszakerül a kertbe. A talaj új életet ad a növényeknek, a növényekből étel készül és a kör bezárul. Ugyanez történik az állatok trágyájával is: nem teher, amitől meg kell szabadulni, hanem kincs, ami táplálja a növényeket. Tápanyag, amely gazdagítja és újjáépíti a földet, amelyből aztán ismét termés lesz.

Minden, amit lemetszünk, minden levágott ág, minden elszáradt növényi rész szerves anyaggá válik. Aprítjuk, visszaterítjük a talajra. A mulcs védi a földet a kiszáradástól, óvja a hirtelen hőingadozástól, és közben lassan lebomolva táplálja a talajéletet. Így a kert önmagát erősíti. Semmi sem fölösleges, minden visszatalál a maga helyére.

A kert közepén lévő tavunk is része ennek a rendszernek. A halak trágyájával gazdagított vizet locsolásra használjuk: ezzel öntözzük a zöldségeinket, gyümölcsfáinkat, fűszernövényeinket. A növények ebből az élő vízből kapják meg mindazt, amire *

szükségük van. Cserébe a tó friss, hideg vizet kap, így a halak tiszta, kiegyensúlyozott közegben élhetnek tovább. A víz nálunk nem egyszerűen elhasználódik, hanem folyamatos körforgásban marad.

Amikor beérik egy-egy növény, nemcsak leszedjük, hanem gondolunk a következő évre is. A jól bevált fajtákból magot szedünk, megőrizzük – ami ellenállónak bizonyult, ami alkalmazkodott ehhez a földhöz és ehhez a mikroklímához azt tovább visszük és ezekből a saját magokból indul a következő szezon.

A teljes működésünk erre a szemléletre épül. Amit megtermelünk, azt használjuk fel. Amit nem fogyasztunk el frissen, azt feldolgozzuk, eltesszük későbbre. Ami abból marad, visszakerül a földbe vagy az állatokhoz. A trágya táplálja a talajt, a talaj táplálja a növényt, a növény minket és az állatainkat, az állatok pedig újra a földet. Ez nem egy előre megrajzolt üzleti modell volt a kezdetekkor, hanem lassan, tapasztalatból és figyelemből kialakult rend. Ahogy egyre jobban megértettük, hogy a természet „alapbeállítása” a körforgás, semmi nem vész el, csak átalakul.

A mai világ gyakran az „előállít–felhasznál–kidob” logikája szerint működik. Mi ehelyett igyekszünk megmaradni az „előállít–felhasznál–visszaad” rendjében. Nem tökéletesen és nem is hibátlanul, de tudatosan és felelősséggel. Mert a körforgás számunkra nem divat és nem marketingfogás, sokkal inkább belső meggyőződés. Kapcsolódás a földhöz, az állatokhoz, az évszakok változásához.

Amikor valaki nálunk étkezik, valójában ennek a körforgásnak lesz a része. Egy tányér étel mögött ott van a komposzt csendes támogatása, a tó vizének tápláló hatása, a kerti élőlények együttes munkája, a trágyával gazdagított talaj illata, az őszi magszedés türelme, a metszésből származó mulcs puha rétege. Minden összekapcsolódik, minden egy nagy egész része.

A kert megtanított bennünket arra, hogy a fenntarthatóság nem hangos dolog. Sokkal inkább egy belső rend. Odafigyelés arra, hogy amit elveszünk, azt valamilyen formában vissza is kell adjuk. Ez a valódi körforgás, ami a mindennap tudatosan meghozott döntésekből és a természet megértéséből áll össze.